Érdemes-e a magyar euróbevezetés előtt magyar állampapírt venni? Mi a helyzet az eurós állampapírokkal? mi a kötvény ETF-ek klasszikus szerepe a lusta portfólióban? Ebben a cikkben erre keressük a választ. Hogy megtaláljuk-e az jó kérdés, de hogy elindulunk az ehhez vezető úton, az biztos.
Egy öt részes sorozat negyedik részét olvashatod most, ezzel a sorozattal szeretném lezárni a kötvény és állampapír iskolát. Szerettem volna, ha ez kicsit más lesz, ha különlegesebb lesz, úgyhogy az ehhez készült videó még csak egy „pilot”.

Az első részt itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, az ötödiket pedig itt találod.

Ha szeretnéd, nézd meg videós formában, itt bővebben kifejtem a gondolataimat:

 

Egy pillanatra álljunk meg mert említetted, hogy nem érdemes nagyon hosszú lejáratú magyar papírokat venni. Miért mondod ezt?

Azért úgy 10-15 éve még jogosabb volt, mint most, de mellékesen beszélhetünk róla. Menjünk vissza az időben (bő) 15 évet. A 2000-es évek elején még évente lehetett hallani, hogy mikor vezetjük be az eurót. Legalább volt szó róla. 2000-ben 2006 volt a céldátum, 2001-ben 20007, 2004-ben 2012, ez folyamatosan kitolódott, de a lényeg, hogy benne volt a levegőben az euró bevezetése.

Ez az esemény azt is jelentené, azt is feltételezné, hogy mire bekövetkezik majd jó és stabil gazdaságunk lesz, tehát az állampapír kamatok alacsonyabb szinten lesznek. Hiszen ha az ország kevésbé kockázatos, kevesebb kamatot kell fizetnünk a kötvényeinkre. Emiatt aztán megérte volna 10 éves magas X százalék kamatot fizető papírt venni, ha arra számítasz, hogy a kamatoknak lefelé „kell” mozogni, hiszen 6-7-8 év múlva csatlakozunk az eurozónához…

De akkor még a kamatszint is magasabb volt, nem volt ilyen elvadult helyzet a jegybankokkal, most céldátumunk sincs, nem tudni mikor vezetjük be az eurót, ez nincs úgy a levegőben. Tehát marad a viszonylagos bizonytalanság, sebezhetőség, nem látod értelmét megvenni egy állampapírt 10 évre ilyen alacsony kamatokkal, amikor folyamatosan gyengülhet a forint, növekedhet az alapkamat és hasonlók.

De érdemes lehet megfontolni, hogy ha újra többet beszélünk erről, miközben mondjuk a kamatszintek normalizálódtak a világban, akkor várhatóan ez az esemény a hosszútávú kötvényeseknek kedvező lehet.

És mi a helyzet az eurós állampapírokkal? Ezek biztonságosabbak, ugye?

Jól hangzik a dolog, de sajnos nem így van. Sőt. Attól, hogy egy papír euróban fizet még nem biztonságosabb. A biztonsága attól függ ki a kibocsátója, ez a partnerkockázat. Az állami kötvények általában biztonságosabbak, mint a céges kötvények.

De egy eurós állampapír esetében ott van a devizakockázat is. Ha gyengül a forint, akkor jobban jártunk vele, mert továbbra is az erősebb eurót fizeti. Viszont ha erősödik a forint, akkor rosszabbul járunk vele.

Volt már szó arról a csatornán, hogy miért gyengül a forint, miért van hosszú távú gyengülő pályán. Ahhoz, hogy a forint érdemben erősödjön legfőképp magasabb kamatszintre lenne szükség. Egyébként az ország az EU tagja, megcsinálta a házi feladatot, a költségvetése rendben van, vagy nincs olyan probléma amit ne lehetne kezelni, a kötelező mutatószámokat hozzuk, önmagában a gazdaság fejlődik. Tehát lényegében a forintnak erősödni kellene, ezt leginkább a jegybanki politika miatt nem teszi. Ennek a politikának viszont van oka, hiszen ez a kis forintgyengülés, amit még csak lassú gyengülésnek nevezhetünk, sokkal kisebb teher, mint amennyire a magasabb kamatszintek fájnának sokunknak.

Mi a helyzet a vállalati kötvényekkel?

Ha összehasonlítjuk ezt a kategóriát az állami kötvényekkel, azért van miről beszélni. Az első és legfontosabb a hitelességi kockázat, a partnerkockázat. A hitelminősítők ezt ugyanúgy osztályozzák és lehetnek mondjuk kiváló AAA vagy kockázatos BBB alatti kötvények. Ugye nem mindegy, hogy venezuelai kötvényt veszel, vagy befektetésre ajánlott vállalati kötvényt. Tehát attól még, hogy egy kötvény állami, még nem feltétlen biztonságosabb.

Aztán a befektetésre nem ajánlott kötvények, a junk kötvények nem véletlenül fizetnek magasabb kamatot.

De ezen felül, ha összevetjük a a részvényekkel, akkor azt mondhatjuk, hogy mindkét kategóriával kitettségünk keletkezik a cégek, részvények felé, de ezek mégis másképp viselkednek. Vannak előnyök és hátrányok, kinek mi az ízlése. A részvényeknek nem biztos az árfolyamnyeresége, nem biztos az osztaléka, a kötvények pedig előre meghatározott időtartalomra szólnak és előre tudható a készpénz áramlásuk. De az adott részvény száguldozhat is, emelheti az osztalékot is, viszont a te kötvényed attól a vállalattól még nem fog magasabb kamatot fizetni. Szóval van, akinek fontosabb a potenciál, a kisebb volatilitás, másnak más ízlése van, vagy eleve más fér bele a portfóliójába.

Említetted már az ETF-eket. Mi a kötvények klasszikus szerepe a lusta portfólióban?

A kötvények klasszikus szerepe a diverzifikáció. A pénzed egy része ugye részvényekben lesz. Olyan elemeket is szeretnél a portfóliódba, amik másképpen ingadoznak, mint a részvények. Haladók úgy fogalmaznak, hogy legyen kicsi a korreláció a portfólió egyes elemei között. Így amikor a részvények esnek, akkor remélhetőleg a portfólió más elemei emelkednek, mint például a kötvények. Így megvédik a hozamunkat, legalább egy részét.

Ugye nagy gazdasági recessziók során a részvénypiac nem szokott jól teljesíteni. Ha a gazdaság lassul, a kamatokat csökkenthetik, hogy segítsék a gazdaság talpra állását. Erről szól az alapkamat emelése vagy csökkentése. Ha viszont csökkennek a kamatok, akkor az jó a kötvényeseknek. Ez lenne a kötvények szerepe röviden összefoglalva. Elvileg a két eszköz ellentétesen mozog.

Miért csak elvileg? Most nem így lesz?

 

A történet innen folytatódik….

Ha tetszett ez a cikk vagy videó, kérlek oszd meg másokkal is! Ha szeretnél nekem segíteni, iratkozz fel a hírlevelemre (ritkán kapsz tőlem levelet, akkor is a te érdekedben) és ha nem szeretnél semmiről sem lemaradni, akkor kövesd a Facebook oldalam! Annak is örülnék, ha megosztanád a véleményed alul!

 


Katt ide és nézd meg ezt a cikket videós formában is!Kérdezz bármit a Telegram app-on keresztül!Csatlakozz a Facebook oldalhoz, hogy ne maradj le semmirol!