Szeretnék megosztani veletek egy többszöri esetet, amitől nagyon ideges lettem, mint vállalkozó. Hová lett az ügyfélközpontúság? Miért nem gondolják végig mire van szüksége az embernek?

Kedves játékbolt tulajdonosok! Gondoljunk már végig egy tipikus vásárlást egy játékboltban! Mit akar az ügyfél? 90 százalék, hogy egy felnőtt ember vesz egy gyermeknek ajándékot, igaz? Mi történik ezután? Hazamegy és becsomagolja, ahogy egy ajándékhoz illik. Miért lehetetlen ezt az utolsó lépést megoldani számára?

 

Mikor legutóbb játékboltban vásároltam, a kasszánál megkérdeztem, be lehetne csomagolni a játékot ajándékként? A válasz “nem” volt. De nem ám “sajnálom, most nincs lehetőségünk becsomagolni”, hanem egy óriási és határozott “NEM”. Kitéptem a maradék hajam is ettől!

Nehogy azt hidd, hogy ez csak vidéken van így (Székesfehérvár pláza, vagy Fő utca), hanem Budapesten az Alléban is mindkét játékboltban így jártam. Engem ez a hozzáállás nagyon felidegesített, mint vállalkozót. Pedig az ügyfélnek ez nagyon hasznos lenne, megérné a fáradságot, sokkal elégedettebben távozna a boltból, sokkal szívesebben visszatérne!

 

Plusz egy előny

Ez a játékboltnak marketing előnyt is jelentene! Hiszen az adott játékbolt, játékbolt hálózat készíttethetne saját márkás csomagolópapírt, amit jó eséllyel más gyerekek, más szülők jelenlétében nyitnak majd ki. Ott a reklám helye, cserébe az ingyenes csomagolásért. Ennek árát be lehet építeni az árcédulába is.

 

Mi a megoldás?

Egyszerűen el kéne kezdenie valakinek valami saját logóval ellátott csomagolópapírt készíttetni és ha a vevők kérnék a kasszánál be is csomagolnák nekik az ajándékot amit megvesznek. Ha nem igény, mert még sose látott ilyet a nép, akkor fel kell nekik ajánlani! Nagyon fognak örülni!

Nyugat-Európában nagyon-nagyon sok helyen így csinálják, mert működik és ügyfélközpontú megoldás. Mondjuk az Ikeában, a Media Martkban és rengeteg helyen nem csomagolják be, de ki van téve a saját márkás csomagolópapír egy erre rendszeresített asztalon. Az is jó megoldás.

 

Szóval ha játékboltod van, tegyél szert előnyre ezzel a lépéssel! Ismersz olyan játékboltot, ahol szívesen becsomagolják számodra az ajándékot? Írd meg kommentben, terjesszük a pozitív példákat!

Ha tetszett ez a cikk, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre (ritkán foglak zargatni, akkor is a te érdekedben) és ha nem szeretnél semmiről sem lemaradni, érdekességekre is kíváncsi vagy a részvényekkel kapcsolatban, akkor kövesd a Facebook oldalam!


Katt ide és nézd meg ezt a cikket videós formában is!Kérdezz bármit a Telegram app-on keresztül!Csatlakozz a Facebook oldalhoz, hogy ne maradj le semmiről!