Júliával a gimnáziumból ismerjük egymást. Szerintem példaértékű ha valaki megpróbál a szenvedélyének élni, ezért beszélgettem vele kicsit arról hogyan lehet ezt elkezdeni és mivel jár ez a gyakorlatban az ő szakmájában…
Ha azt a címet adnám az interjúnak, hogy: Aki abból él, hogy mesét olvas. Mennyire lennél ezzel elégedett?
Nem olvasom a meséket és nem csak ebből élek 🙂 A fellépő mesemondók fejből mesélnek. Nem is szó szerint, szóval nem szöveget tanulok hanem történetet. Amikor mesét választok, igyekszem utána járni a történet kulturális hátterének, több verzióját elolvasom, aminek alapján megalkotom a sajátomat. Szóval ez egy kreatív folyamat, aminek a végén a mese teljesen egyedi darab lesz, könyvben leírva nem találod meg amit tőlem hallasz.
Összefoglalnád néhány szóban, hogy mi a jelen? Mivel foglalkozol most?
Író, mesemondó, környezeti nevelő. A három kiegészíti egymást.
Hogyan?
Íróként sok helyre meghívnak gyerekfoglalkozásokat tartani is.
Egy nagy kiadónál találtam meg a helyem, a Könyvmolyképző Kiadónál (KMK). Most jelent meg náluk a második mesekönyvem, A tündérkapu titka. Az országos terjesztés segít abban, hogy a gyerekelőadásaim is ismertté váljanak.
A napi munkám pedig az, hogy a Magyar Madártani Egyesületnek dolgozom környezeti nevelőként. Ezen felül járom az országot mint szabadúszó mesemondó és mint a KMK szerzője.
Ki a célközönséged?
A könyveim meseregények, 8-10 éves korosztálynak tudom ajánlani őket.
A regényeim műmesék. Azokat szőröstül-bőröstül én írtam. 🙂 De saját meséket nem mesélek csak népmesét. A népmese valahogy színpadra valóbb mint amit én írok. A saját történeteim inkább otthoni esti mesének valók: szép lassan csordogáló történet, boszorkányokról, madarakról, kislányok iskolai viselt dolgairól.
Első sorban alsósok a célközönségem, akik még érdeklődnek a népmesei elemeket is tartalmazó, titokzatos történetek, tündérek, boszorkányok, meg a természet iránt. A szülőknek pedig azért tetszhet, mert igényes nyelvezetűek a történeteim, fejlődik tőle a gyerekek szókincse és az alapvető természetvédelmi ismeretei.
Szuper! Honnan indult ez az író és mesemondó dolog nálad? Mikor kezdődött, hogy te ezzel szeretnél foglalkozni?
Azt hiszem első sorban írónak tartom magam, ez az alap. Írni mindig is írtam amióta az eszemet tudom. Ahogy más gyereket arra készítenek fel kicsiként, hogy egyszer úszóbajnok legyen és edzésekre hordják, engem úgy készítettek arra (persze nem tudatosan), hogy egyszer majd író lesz belőlem.
Az édesanyám magyar-népművelés szakon végzett, főleg neki köszönhetem, amiért rengeteg verset szavalt nekem, mesélt, megválogatta az olvasmányaimat és mindig örült neki, ha írtam valamit én magam is.
Aztán persze a mindenkori magyartanáraim is rengeteget segítettek, különösképpen fontos tanítóm, mesterem volt Kovács Imre Attila, a Lánczos Kornél Gimnázium akkori magyartanára, aki maga is író.
A mesélést pedig Zalka Csenge inspirálta, mesemondásból őt tartom a mesteremnek. A mai napig sokat segít.
És hogyan kezdődött minden? Hogyan figyelt fel rád a kiadó? Vagy te mentél a kiadóhoz? Szóval hogy jött össze az első olyan munka amiért már fizetség járt?
A Könyvmolyképzőhöz egy verseny során kerültem, Aranymosás volt a pályázat neve, ezen értem el helyezést. Azóta számon tartanak mint szerzőjüket. A Könyvmolyképző Kiadó különös figyelmet fordít az elsőkönyves, magyar szerzők felfedezésére.
Jól teszik.
Az Aranymosást minden évben megrendezik. Sajnos nagyon nehéz ma Magyarországon ismeretlenül bekerülni könyvkiadóhoz, különösen magyar szerzőket nehezen adnak ki. Ahhoz is külön protekció kell, hogy egyáltalán elolvassák a kéziratod, még örülhetsz, ha egyáltalán választ kapsz. A legtöbb kézirat kupacban végzi a kiadók asztalán. A Könyvmolyképző ezzel szemben igyekszik új tehetségeket felfedezni és esélyt adni.
Arról is szerettem volna kérdezni, hogy mik okoznak nehézséget, helyben vagyunk. Mivel kell megküzdened?
Nagyon sokszor a rosszul sikerült irodalom oktatással. 🙂
Merthogy? (Mondjuk nekem sem az irodalom volt a kedvenc tantárgyam.)
Addig valahogy mindenki eljut, hogy könyvet írni menő, mert akkor bekerül a tankönyvekbe a neve meg a fényképe. De sajnos odáig már nem jut el, hogy megszerettesse a diákokkal az olvasást. (Ha csak nincs különleges szerencséd a magyartanáraiddal – nekem az volt). De a kötelező olvasmányok sem nagyon segítik a diákokat ebben.
Az szerintem is vicc, hogy mik a kötelező olvasmányok. Hogy Homérosszal kell foglalkozni, ami abban az életkorban borzasztó nehéz…
Igen. Szóval rengetegen akarnak írók lenni, tele vagyunk emberekkel akik kéziratokkal hadonásznak, de olvasni jóval kevesebben szeretnének. Hát ezért van így, hogy a legtöbb könyvkiadó nem kockáztat. Ismert neveket adnak ki, meg külföldön már befutott szerzőket. Aki ismeretlenül esik be, annak sokszor a kéziratát se olvassák el.
A megoldás erre az olvasóvá nevelés lenne. Ha a gyerekeknek az iskolában amolyan lépcsőt építenének a kötelező olvasmányokkal. Vicces, kalandos könyvek olvasásán keresztül eljuthatnának a klasszikusokig.
De ma hatalmas szakadék van a gyerekek napi olvasmányai és a kötelező irodalom között.
Én azt mondom, hogy a Harry Potter első része legyen kötelező olvasmány. Egyetértesz ezzel?
Simán! 🙂
Lehet, hogy nem lehet erre válaszolni, de honnan jönnek az ötletek? Honnan inspirálódsz? Van esetleg valami kuckód ahol alkotni szoktál?
A természet nagyon sokszor inspirál. Azt hiszem ez a legfontosabb. Sokszor írtam úgy, hogy a férjemmel elmentünk túrázni, és valahol ő megállt meditálni, én pedig addig elővettem a klasszikus kockás füzetet és leírást készítettem egy szikláról: az lett egy mesebeli manó lakhelye. A most megjelenő regényem szerkesztését pedig egy BKV hajó fedélzetén készítettem el.
Meg lehet ebből élni?
Bár a kultúra és a természetvédelem nem olyasmi, amiből az emberek jellemzően rövid idő alatt meggazdagszanak, de meg. Szerencsém van, a családom támogat ha megszorulok, de egyre ritkábban van erre szükség.
Számomra azért vagy hős, mert azzal foglalkozol amit szeretsz. Ezt ma Magyarországon hány ember mondhatja el magáról? Ez anyagiaktól független kérdés. Ha szereted amivel foglalkozol, sokat csinálod, abban jó is leszel, a pénz idővel megtalálhat. Mit gondolsz erről?
Sajnos nagyon sokan feladják, mert az emberek nem támogatják egymást, így sokan szégyellik az álmaikat, nem is mernek kitartani mellettük. Már az egyetemen azt tapasztaltam, hogy egy-két jól irányzott megalázással könnyen le lehetett törni a hallgatók lelkesedését. Ha sokat hallod hogy ciki vagy, amiért a lovak, a madarak vagy ne adj isten a delfinek érdekelnek és nem a kémcsövek, akkor előbb-utóbb feladod. Pláne, ha még azt is hozzáteszik, hogy úgyis minden ökológus éhen hal.
Azt látom, hogy a gyerekek álmait még sokan megdicsérik, támogatják. Cikket írnak róla, ha egy kislányt a zsiráfok érdeklik és megdicsérik érte. De ha egy 18-20 éves még mindig kitart emellett azt kinevetik. A srácok meg inkább feladják, kiszürkülnek, még a szabadidejükben sem jutnak el önkéntesként olyan szervezetekhez, ahol az eredeti érdeklődésüknek megfelelő dolgokkal foglalkozhatnának.
Képzelj el egy 14-16 évest Magyarországon, aki kreatív, bontogatja a szárnyait, nem feltétlen írással, hanem lehet ez festészet, fotózás, gyurma, faragás. Mit javasolnál neki? Milyen irányba induljon el? Mit tehet, ha ezt sikerre szeretné vinni?
Első sorban azt, hogy keressen fel egy jó szakembert, akinek a segítségével alaposan megismerheti a saját vágyait és képességeit, hogy rájöjjön, mi az útja.
Minden látszólag irreális vágynak van egy kivitelezhető realitása, csak meg kell találni. Ebben tud segíteni egy ebben jártas szakember, és egy jó pszichológus. Ettől sajnos sokan félnek, holott egészséges embernek is sokat segíthet az önismeretben. És gondold el, piszkosul fiatalon kell hatalmas dolgokról dönteni, amik az egész életet meghatározzák. Olyanról, amihez esetleg apu, anyu se ért, se a barátok.
A kamasz esetleg még önmagát se ismeri elég jól.
A legfontosabb pedig hogy ne hagyja magát lerázni és megalázni.
Számodra is ez volt a legnehezebb, szembemenni a többiekkel? Nem feladni?
Nekem ebben pont a saját makacsságom segített. 🙂 De sokkal könnyebb lett volna, ha valaki már 18 éves koromban felméri a képességeimet és a vágyaimat, és előre megjósolja hogy mennyire alkalmas vagyok ismeretterjesztő feladatokra, de erre magamnak kellett rájönnöm. Egy jó tanácsadás sok kínlódást megspórolt volna amikor nekem nem passzoló szerepekben akartam megfelelni. (Ugye a kémcsövek…)
Azt hiszem ezzel nem vagy egyedül… Mik voltak az eddigi pályafutásod főbb állomásai? Mi lesz a következő?
A mérföldkövek talán leginkább pályázatokhoz köthetők. Gyerekkoromban megnyertem a Gyerekszáj a XXI. század küszöbén című pályázatot: azóta írok tudatosan.
Azután felnőttként megnyertem egy pályázatot Székesfehérváron, a Kötődés antológiába került be egy munkám. Akkor találkoztam Sohonyai Edit írónővel (akkori zsűrim, későbbi kedves támogatóm) aki azt kérdezte a díjátadón: Miért nem írsz te regényt? És az ő ösztökélésére készült el a Lea kézirata, amivel az Aranymosást megnyertem.
De jó ezeket olvasni… Remélem lesz még néhány a listán, ha 10-15 év múlva is megkérdezem. Vannak olyan könyvek, amiket ha elolvasol teljesen másképp nézel a világra. Olvastál ilyen könyvet és melyik volt az? Úgy is kérdezhetném, hogy mi a kedvenc könyved?
Ezen megint gondolkodni kell, hogy mit emeljek ki, nagyon sok van. Vigyázz, egy könyvmolyt kérdezel!
Nagyon régi kedvencem például Schmidt Egon: Melyiket ismered? Gyerekkori kedvenc, fa alakja van. Minden oldalon más fa rajza van másik madarakkal és más-más történet van a madarakról.
Ez tetszik! Technikailag segít számodra valaki? Összeálltál valakivel a közös cél érdekében? Például az illusztrációkat, képeket ki készíti?
Sajnos az írás magányos munka, ebben saját magamat tudom ma már segíteni sok olvasással. Viszont nagyon jóban vagyok több írókollégával, rendszeresen dedikálunk együtt is, ez mindig jó buli szokott lenni.
Hol láthatunk legközelebb?
Legközelebb a Könyvfesztiválon fogok dedikálni, április 20-án, 17-18 óra között a Millenárison, a kiadóm standjánál.
Mesélni pedig Sopronban fogok, május 12-én, szombaton, 10:30-tól a Széchenyi István Városi Könyvtárban.
Nagyon jó ilyen embereket hallgatni, olvasni. Most már látjuk mivel foglalkozol, hogyan indultál, hogyan nézel a világra, hogyan dolgozol, mik a terveid. Köszönöm hogy ezen a felületen is inspirálsz minket!
Júlia weboldalát itt, blogját itt, facebook oldalát pedig itt találjátok.
Ha az új könyve megrendeléséhez ezt a linket használja valaki, akkor támogatja vele a szerzőt is
Kérdezz bármit a Telegram app-on keresztül!Csatlakozz a Facebook oldalhoz, hogy ne maradj le semmirol!
