Ugye besétálhatnék egy Mercedes szalonba és megrendelhetnék egy szemtelenül drága autót, hiszen megvan rá a pénz a számlán. De ez még nem jelenti azt, hogy megengedhetem magamnak. Az autóm egyébként eladtam úgy 6-7 éve, mert bár fenn tudnám tartani, mégsem engedhetem meg magamnak. Nagyon fura dolog ez. Mit engedhetsz meg magadnak?
Ha inkább megnéznéd mire gondolok, katt ide:
Az, hogy mit engedhetsz meg magadnak, az csakis tőled függ. Azt kell tudnod, hogy alapvető esetben, ha a hónap végén még marad pénzed akkor az nem jelenti azt, hogy mind elköltheted az utolsó forintig. Ha pedig hiteled van, főleg nem. Hiszen azt a maradék pénzt arra is fordíthatnád, hogy visszafizesd a hiteled. Másképp megfogalmazva az nem is a te pénzed amíg tartozásod van.
Ehhez képest az a magyar valóság, hogy a hitellel rendelkezők, akiket meg kellett menteni, legalább annyit költenek nyaralásra, mint azok, akik tudatosabbak és csak addig nyújtózkodnak amíg a takarójuk ér. Ráadásul sokan úgy gondolkodnak, hogy ha felvehetnek egy nagyobb hitelt, van egy hitelkártya keretük, akkor azt el is költhetik és felveszik a nagyobb hitelt. Valójában a jövedelmünk legalább negyedét meg kéne takarítanunk és addig nem engedhetünk meg magunknak semmit, amíg az adósságainkat kifizettük vagy elértük az anyagi függetlenséget, összeraktuk a saját nyugdíjunkat.
Hiszen most dolgozol valahol, a tehetségedet, az idődet adod el pénzért cserébe. Tehát minden egyes forinttal, amit elköltesz, azzal az idődet is elköltöd. Minden forintnyi költekezés további munkával töltött időt jelent. Ha azt magadnak megtartod és jó esetben fialtatod, akkor később kevesebbet kell majd dolgoznod, hiszen azon a pénzen úgymond időt vehetsz, előbb mehetsz nyugdíjba, a maradék időben dolgozhatsz is olyan témán ami a te szívedhez áll közel, jó esetben a megtakarított és befektetett pénzed majd annyi időt ad neked ami kivált téged a munka világából.
Hogy ez a pénz mennyi, vagy hogy mit engedhetsz meg magadnak az rajtad múlik. Ha magasabb életszínvonalat szeretnél akkor többet is költesz, ahhoz több pénz kell, többet kell dolgoznod, több idődbe is kerül. Ezt persze el lehet kezdeni kicsiben, például szokj le a dohányzásról.
Nagyon sok termék ára amit megveszünk két részből áll. Egyik a használhatósága, másik a márka, a dizájn, a luxus faktor. Neked inkább az előző részre kell figyelned. Nem kell minden évben megvenned a legújabb luxus Apple telefont, ha beéred egy korábbi modellel is, vagy egy még olcsóbb androidos telefonnal. Ha már a telefonoknál tartunk, nekem van Apple részvényem, jól járnék ha megvennéd évente a kütyüket, de mégsem kívánom ezt neked. Van aki 18-20 ezer forintot simán költ havonta telefonálásra, én pedig többet keresek nála és mégsem tudom elképzelni ezt a mértékű költekezést.
Persze mondhatod, hogy hiába spórolsz, ha jövő héten elüt egy autó. Ez persze benne van a pakliban, de az esélye nagyon alacsony. Ha belegondolok, hogy egy pénzügyileg tudatosabb életmód biztosan mitől óv meg és hová képes eljuttatni és teszi ezt biztosan, ezt pedig összevetem azzal a csekély kockázattal, hogy mindez hiábavaló ha elüt egy autó, akkor nem kérdés, hogy az előbbit választom. Nem kell fillérb@szónak lenni, de gondold át ezt és határozd meg magadnak mennyit ér a saját időd az életben, mi az amit tényleg megengedhetsz magadnak, az amit megveszel összhangban van-e a céljaiddal?
Ebből persze az is következik, hogy ha például növelted a bevételeidet, vagy növelted a bevételi forrásaid számát, akkor ez sokkal jobban működik, többet is tudsz megtakarítani. Ha mindent elrendeztél amit lehet, akkor nyugodtan megengedhetsz magadnak luxus dolgokat is. Tehát azt sem mondom ezzel a cikkel, hogy pusztán csak spórolnod kell a gazdagsághoz. De amíg nem vagy anyagilag független, jobb, ha átgondolod mi az amit megengedhetsz magadnak. Addig csak az életedet áldozod fel mondjuk egy jobb telefonért…
Katt ide és nézd meg ezt a cikket videós formában is!Kérdezz bármit a Telegram app-on keresztül!Csatlakozz a Facebook oldalhoz, hogy ne maradj le semmirol!