Lehet, hogy az akkori hangulatom miatt, vagy mert egyikőtökkel erről beszélgettem, de arra gondoltam, hogy ezzel zárnám az alapozást a dolláros minikurzusnál. Bizony felmerülnek társadalmi kérdések, amire nem nekem kell választ adni, én csak fel tudom tenni őket. Hiszen végül is mi emberek tartjuk életben a rendszert, ebbe születtünk bele, ha akarjuk, csak mi tudjuk megváltoztatni!

Esetleg inkább megnéznéd, talán úgy jobban kifejtem? Tessék:

 

 

Mindjárt nekilátok a cikknek, de előtte hadd mondjam el, hogy ez a cikk egy minikurzus alapozó része. Ebben a minikurzusban nem egy “sima” gazdasági válság lehetőségéről lesz szó, amiről nagyon sokan beszélnek már, hanem egy monetáris összeomlásról, ami alapjaiban írja felül a pénzügyi rendszerünket. Ez a dollár elértéktelenedéséhez vezethet. Erről keveset hallani, csak egy kis csoport beszél róla. Ezt szeretném bemutatni. Tehát a QE téma folytatásaként megbeszélnénk még mi a pénz, mi a probléma a világban ezzel kapcsolatban, miért veszítheti el a dollár az értékét, mivel járhat ez a “szakértők” szerint, végül pedig elmondanám mit gondolok az aranybefektetésről, mert az arannyal kapcsolatban is eléggé különbözik a véleményem a többséghez képest.

Szerintem ez nagyon hasznos és megfontolandó anyag, több dolgot perspektívába helyez a világban, ezért örülnék neki, ha minél többen megértenék, kérlek osszátok meg másokkal is. Ennek tartalomjegyzéke a következő.

 

A dollár elveszti értékét? Pénzügyi Fitnesz Minikurzus

1 Bevezető, hogyan lett pénz a QE programból?
2 A QE program hatásai.
3 Mit lehetett volna tenni a QE program helyett?
4 Társadalmi kérdések a QE program kapcsán.
5 Mi a valódi pénz? Mit jelent?
6 Az USA adóssága és a dollár értéke.
7 A mai pénz egyenlő a hitellel.
8 A FIAT pénz bukása, hiperinflációs példák.
9 Új aranykor következik?
10 Aranybefektetés 1; Arany mint biztosítás.
11 Aranybefektetés 2; Arany mint befektetés.

 

Súlyos kérdések!

Amit eddig megbeszéltünk felveti annak a kérdését, hogy akkor a FED (az amerikai jegybankot megtestesítő intézmény) nagyobb hatalommal bír, mint a kormány? Van egy programjuk, amit ők szabadon határoznak meg, szabadon döntik el hogyan költik el a pénzt, hatással van az életünkre? Ezekre szerintem igen a válasz és ha így van, akkor miért nem szavazhatunk róla? Miért nincs jogunk eldönteni, hogy a bankoknak legyen jó, vagy az embereknek (ami végül is a bankoknak is jó)?

Az ne legyen indok, hogy nem értenék meg. Az átlag választópolgár a politikai választást sem érti, hát tessék megértetni velük. Vagy ha a jegybank vezetőségét lényegében a miniszterelnök választja meg, mint Magyarországon, akkor legyen ez része a programnak. Ugye a magyar jegybanknak is volt saját programja, hiszen az azóta már közpénznek bizonyult pénzből alapítványi oktatási programot hajtottak végre. Ha az a te pénzed, miért nem szólhattál bele? (Most nem az a kérdés, hogy ez jó, vagy rossz ötlet volt-e, hanem az, hogy miért nem szavazhattuk meg!)

Az is felmerül, amit egyik nézőm írt, hogy minek spórolni, minek takarékoskodni, ha olyan világban élünk ahol egy milliárdos kétszeres milliárdos lesz? A bankárok mocskosul gazdagodnak és Béla fizeti mindezt. És ellentmondok magamnak, mert egyszer azt mondom menjen a gazdaság (ami fogyasztáson alapul), aztán pedig hogy ne vegyél drága telefont. Az a gond, hogy az a világ amiben élünk jelenleg, az egy évtizedekig tartó folyamat eredménye és nehéz meglátni a fától az erdőt. Az alacsony és egyre alacsonyabb kamatok felpörgették a hitelezést, a kormányzati és polgári eladósodást, de ez nem jó. Valahogy vissza kellene állni egy olyan gazdaságra ahol persze van hitel, hiszen anélkül nincs gazdaság, de a mértéke kisebb. Erre még hamarosan visszatérek a továbbiakban. Ugye, ha nem takarékoskodsz ésszerűen, akkor „ők győznek”, hiszen a pénzed, az életed átfolyik az ő pénztárcájukba. Lehet hiteled is, hiszen Kiyosaki-tól megtanultuk, hogy van jó hitel ha abból megfelelő cash flow-d keletkezik, de nem szeretném, hogy fiatalon eladósodj egy lakás miatt ahol lehet, hogy csak pár évet fogsz élni.

És visszajutunk oda, hogy ez a változás honnan kellene, hogy elinduljon. A szabályozás erős politikai befolyás alatt áll, ők nem fogják ezt elindítani. Ezért nekünk átlagembereknek kellene helyesen viselkednünk. Ki akar változást, ki akar változni? Minél többen állunk a helyes oldalon, annál többen fognak oda állni és végül a helyes társadalmi viselkedés helyes politikai irányt is meghatároz. Azt ne várjuk, hogy fentről majd jó irányba terelnek minket. A fenti emberek csak a társadalom kivetülései. (Talán ezt jobban kifejtem a videóban…)

Ez mondom ott kezdődik, hogy ha találsz egy aranygyűrűt vagy pénztárcát mit csinálsz? Visszaadod, vagy sem? A világ attól lesz jobb, ha visszaadod. Lehet, hogy naivan hangzik, lehet hogy így is van, de én olyan világot szeretnék ahol ez megtörténik. Ahol van becsületkassza. Ez kizárólag rajtunk múlik. És akár hiszed, akár nem, a gazdasági ciklusok is az emberi viselkedésen alapulnak, ami ilyen kérdésekkel kezdődik és a cselekedeteink teszik ciklussá.

Szóval ezek a kérdések azért felmerülnek és mint társadalomnak választ kell adnunk rá, hiszen ezekért a döntésekért előbb-utóbb mi fizetünk! Legközelebb pedig már ránézünk a pénz körmére és belevágunk az izgalmasabb anyagba.

 

Ha tetszett ez a cikk, kérlek oszd meg másokkal is! Sokat jelentene nekem, ha feliratkoznál a hírlevelemre és ha nem szeretnél semmiről sem lemaradni, akkor kövesd a Facebook oldalam vagy a Youtube csatornám!


Katt ide és nézd meg ezt a cikket videós formában is!Kérdezz bármit a Telegram app-on keresztül!Csatlakozz a Facebook oldalhoz, hogy ne maradj le semmirol!