Azért érdemes beszélnünk az inflációról, mert biztos vagyok benne, hogy van fogalmad róla mi az infláció, de a legtöbben nem értelmezik jól. Ennek nézünk most utána és ezután egészen másképp fogsz tekinteni a világra. Először alapjaiban meg kell érteni hogyan mérik, mit jelent valójában az infláció, utána pedig elmondom, hogy miért hazudik. Hiszen annak ellenére is alulbecsült a hivatalos inflációs adat, hogy legjobb tudásuk szerint számítják. De miért van ez? Ezeket beszéljük meg most.

Ha kicsit mozgalmasabbra vágysz, akár meg is nézheted mire gondolok:

 

 

Mi az az infláció?

Ugye az árszínvonal folyamatosan emelkedik, a pénzedért egyre kevesebb árut tudsz venni, a vásárlóértéke fogy. Ha az 1000 forintodért 5 kenyeret tudsz venni és jövőre már csak 4-et, akkor beszélünk inflációról. A vásárlóerőd folyamatosan csökken. Ezt jelenti az infláció.

 

Hogyan mérik?

Az infláció mérése fontos feladat és ezt a KSH számolja ki. Először átgondolják, meghatározzák, hogy Átlag Béla milyen termékeket vásárol, hogyan néz ki egy tipikus kiadási eloszlás. Például élelmiszerre a pénzed negyedét költöd, ruházkodásra pedig 4 százalékát, stb.

Aztán ezen csoportokon belül keresnek tipikus termékeket, ezeket hívják reprezentánsnak. Ebből van összesen úgy 900-1000 db, ezek alkotnak egy hatalmas fogyasztói kosarat. Itt találsz egy Excel táblát, ami az éppen aktuális reprezentánsokat tartalmazza. Ennek alján pedig a kiadások megoszlását is látod. Ezeket évente igazítják, változtatják.

Minden hónapban elmennek az ország bő 120 helyén megnézni mennyibe kerülnek ezek, kapnak durván 80 ezer értéket, beviszik egy táblázatba és ebből látják hogyan változott például a sertéslapocka ára. A különböző termékeket aztán összesítik, csoportosítják őket és a súlyozás szerint kiszámolják hogyan változott az egész fogyasztói kosár ára, ebből származik mennyi az infláció.Tehát próbálják országosan lefedve, reálisan becsülni hogyan változnak az árak.

 

Mi ezzel a probléma?

Viszont akármennyire is kiváló munkára törekednek és próbálják jól csinálni, az inflációval akkor is komoly problémák vannak. Ezek egy része független a KSH-tól és magából a mérésből származik, tehát soha nem lesz tökéletes.

1
A probléma elsősorban az, hogy ha a te ruházkodási költséged több mint 4% vagy a te kosaradban más termékek vannak, netán más arányban, akkor a Te inflációd egészen más lehet. Tehát a te inflációd, az nem egyenlő a hivatalos inflációval, hiszen más termékeket vásárolsz mint a hivatalos fogyasztói kosár.

Itt jegyezném meg, hogy 2012 óta a lakbér nem is része a számításnak. Ezért aztán ha az elmúlt vagy következő években lakást bérelsz és emelkedik a lakbéred (ami jelentős tétel a te „kosaradban”) akkor az infláció számodra jóval magasabb a hivatalosnál. Márpedig az albérlet árak mondjuk az elmúlt években jelentősen emelkedtek, ez nagy része a havi költekezésednek, a hivatalos infláció pedig nem számol vele! Tehát a te inflációd magasabb, mint a hivatalos verzió.

2
Nem csak az eltérő kosár aggasztó. Hanem az életszínvonaladnak is van inflációja. Mit értek ezalatt? A hivatalos kosár része egy adott számítógép. Konkrétan jelenleg a Notebook, 15-16″, 500 GB-1TB merevlemez, 4 GB memória, Intel Core i5-i7 processzor, 2,3-2,7 GHz.
Ha ezt ma megvesszük fizetünk érte X forintot. De persze ennek a konfigurációnak az ára évről évre csökken, 5 év múlva mit érsz ár egy ilyen processzorral? Ma már mire mész egy Pentium 4-essel? Te mindig az újabb, aktuális gépet fogod megvenni, egy számítógépre nem évről évre kevesebbet költesz, hanem mindig hasonló összegbe kerül, mert fejlődik. A hivatalos statisztika szerint viszont árcsökkenés van, 10 év alatt simán 60-70%! Hiszen az az adott számítógép egyre olcsóbb. (Ezt lehet hogy jövőre lecserélik egy aktuális típusra, de ez mindegy, hiszen annak az ára is folyamatosan csökkenni fog.)

A kávédarálót, amit gyerekkoromban láttam utoljára vagy a tintasugaras nyomtatót 2016 elején vették ki a kosárból. Nyilván idáig a nyomtató ára csak csökkent. Ahogy egy adott Ford Mondeo (Ford Mondeo Trend – 2.0l TDCI, 150 LE M6 Euro6,1997 cm3, 5 ajtós) ára is csökken, hiszen autóból is egyre jobbat veszel, most már mindegyikben van ABS és légzsákok, ESP, stb. 10 év alatt az autók hivatalosan 2%-ot drágultak, de valójában inkább 50%-ot. Az életszínvonalad egyre fejlődik és ezt meg kell fizetni. A hivatalos infláció viszont egy adott termék árát vizsgálja, alábecsüli a tényleges inflációdat! Ma már drága okostelefont veszel, ami szintén benne van a kosárban, de egy adott androidos telefon ára is folyamatosan csökken ahogy jönnek ki az új modellek. Az infláció számítása nem tud azzal mit kezdeni, hogy termékek szűnnek meg, amiket jobbakra cserélnek.

3
A kakaós csiga. Ezzel az a gond, hogy a kakaós csiga, a pohár joghurt, a tábla csokoládé és még sorolhatnám őket, ára lehet, hogy változatlan, de a kakaós csiga kisebb, kevesebb kakaó van benne, jobban fel van fújva, a pohár joghurt egyre kevesebb térfogatú, a tábla csoki is 90 g a 100 g helyett. Tehát az is infláció, ha az ára nem változik, a minősége vagy mennyisége viszont csökken. Az elmúlt években nagy port kavart a Toblerone csoki formájának változása, hiszen a háromszögek jóval vékonyabbak lettek, tehát kevesebb csokit kaptál ugyanannyi pénzért.

4
Az egyes termékkörök más-más arányban szerepelnek az különböző társadalmi rétegek kosarában is. Mondjuk arányaiban a szegények többet költenek élelmiszerre és dohányárura a gazdagoknál, akik viszont több fényképezőgépet és telefont vesznek. Ezért aztán a szegények inflációja magasabb, mint a hivatalos szám, a gazdag háztartásoké pedig alacsonyabb.

5
A szolgáltatások ára is nyilván növekszik, a gázszerelő többet kér, a szobafestő is drágul, de a statisztika ezt nem feltétlen mutatja ki. Vidéken a lakosság sok szolgáltatást nem vesz igénybe, amit a városiak megtesznek. De ez a probléma már hasonlít az eltérő kosarakhoz. A lényeg az, hogy a hivatalos infláció egy országos adat, ami viszont senki kosarát nem tükrözi igazán.

6
Ezen kívül van még maginfláció is, ami közelebb áll a valósághoz. Ezt az alap adatokból számítják, de kihagyják a harmada terméket amik az időjárástól, világpiaci áraktól, egyszeri hatásoktól függnek. 2015-ben az infláció 0% körül mozgott, a maginfláció viszont 2-3% volt. Most nem találom azt a adást a Youtube-on, ami valami hírműsor volt és Havas Henrik volt a műsorvezetője. Ott elmondta, hogy véleménye szerint a nyugdíjasok át vannak verve, hiszen a kormány a nulla inflációnál magasabb emelést adott nekik, miközben a maginfláció milyen magas. Itt is rád bízom kinek hiszel, ez is hasonló ahhoz, hogy most a kormány vagy az ellenzék hazudik? Ha valaki tudja melyik adás ez, megköszönném a belinkelné alul.

 

Összegzés

Úgyhogy az infláció nagyon fontos része az életünknek, csak sajnos alá van becsülve. Az inflációt valahogy mérni kell, de a mérése soha nem lesz tökéletes, a legjobb szándék ellenére sem. Ennek legfőbb oka az, hogy a te kosarad más mint a hivatalos kosár. A te saját inflációdat csak becsülni tudod, ha nagyon sok időt áldozol rá, nincs hozzá kitöltendő Excel tábla vagy online kalkulátor.

Viszont butaság lenne itt abbahagyni a dolgot, hiszen most jön a java 🙂 Az infláció témáját folytatom és még két cikkben foglalkoznék vele. A következő részben leveszem a rózsaszín szemüveget és az infláció nagyon sötét világába kalauzollak el kicsit. A harmadik részben pedig megnézzük mi mindenre van ez hatással és milyen pénzügyi következményei vannak. Keményebb hangvételű írások lesznek…

 

Ha tetszett ez a cikk, kérlek oszd meg másokkal is! Sokat jelentene nekem, ha feliratkoznál a hírlevelemre és ha nem szeretnél semmiről sem lemaradni, akkor kövesd a Facebook oldalam vagy a Youtube csatornám!

 


Katt ide és nézd meg ezt a cikket videós formában is!Kérdezz bármit a Telegram app-on keresztül!Csatlakozz a Facebook oldalhoz, hogy ne maradj le semmirol!